A közösségi TV eszközök megmutatják, hogyan fokozhatja a Twitter a televízió erejét

Segítünk a műsorszolgáltatóknak, ügynökségeknek és hirdetőknek megérteni, hogyan és mennyire vonódik be a közönség a tévéműsorokba a Twitteren.

Ehhez, a Twitterrel együttműködésben, kidolgoztunk egy hivatalos iparági mérőszámot, a Kantar Twitter TV Ratings-et.

Az Egyesült Királyságban a Twitter csúcsidős forgalmának 40%-a a televízióval kapcsolatos (Media, 2014), és bebizonyosodott az is, hogy a Twitter használat közbeni tévénézés fokozza az érzelmi reakciókat (Inc.). Egy év alatt (2013. június 1. és 2014. május 31. között) 110 millió televízióval kapcsolatos Tweetet elemeztünk az Egyesült Királyságban, és a műsorok 11%-ánál találtunk valamilyen mértékű okozati összefüggést a tweetek számának és a műsor nézettségének növekedése között (Media, 2014). Az egész világon mindenütt hasonló a helyzet.

A Twitter és a televízió szimbiotikus kapcsolatának kihasználásával növelhető a közönség bevonódása és pontosabbá tehető a célcsoport targetálása.

A Kantar Twitter TV Ratings segítségével a műsorszolgáltatók nyomon követhetik a saját és a versenytársak műsoraival kapcsolatos beszélgetéseket, lehetővé téve ezzel a bevonódás maximalizálását. A szolgáltatás segít az ügynökségeknek és a hirdetőknek jobb médiatervezési és -vásárlási döntéseket hozni a közösségi médiában elkötelezett nézők elérése és a hatékonyabb kampányok megvalósítása érdekében.

VimeoId-107591596

A bevonódás megismerése

A műsorszolgáltatók és az ügynökségek a Kantar Twitter TV Ratings használatával elemezhetik a közösségi média és a televízió kapcsolatát, az alábbiak kimutatásával:

  • Nem: egy adott műsorról tweetelők és a tweeteket olvasó emberek nem szerinti megoszlása,
  • Összevetés: a két rendkívül értékes adathalmaz - a televíziós nézettségi adatok és a közösségi TV adatok - percről percre történő összevetése.
  • Élő toplista: a legtöbbet tweetelt műsorok adatainak valós idejű megjelenítése,
  • Márkaaffinitás: azoknak a márkáknak a megismerése, amelyekkel egy műsorról, csatornáról vagy sorozatról tweetelők azonosulnak,
  • Érzelmek: a tévéműsorokkal kapcsolatos tweetek mögött rejlő érzelmek megismerése,
  • Benchmarking: egy adott epizódnak a sorozat többi részéhez és a versenytárs sorozatokhoz képest nyújtott teljesítményének mérése,
  • Szereplők: a beszélgetést meghatározó személyiségek, színészek és sportolók,
  • Összegek: teljes adatsor látogatottságra, oldalletöltésre, tweetekre és szerzőkre vonatkozóan, melyek igény szerint szűrhetők és tovább elemezhetők.

Finomított tervezés

A Kantar Twitter TV Ratings elérhető a közösségi TV dashboardunk, az Instar Social felületén is, amely egyszerű, intuitív hozzáférést nyújt az adatokhoz, átlátható módon bemutatva és vizualizálva, hogyan fokozza a Twitter a televízió erejét.